Tippek, terméktesztek

Pentart haul

Sziasztok!

A napokban megérkezett egy nagyobb kreatív rendelésem, emiatt pedig eszembe jutott, hogy szívesen készítenék arról bejegyzést, hogy milyen termékeket szereztem be a Pentart kínálatából. Természetesen ez mind nem egy vásárlás eredménye, hanem körülbelül fél-egy évet ölel fel, ráadásul több dolog már elfogyott, illetve újra vettem.

A Pentart márkát már régebb óta ismerem, és használtam is már tőlük egy-két terméket, de úgy intenzíven körülbelül fél éve kezdtem el használni őket. Nagyon szeretem azt, hogy magyar márka, ami kifejezetten szimpatikus, a termékek pedig kiváló minőségűek, minden pénzt megérnek.

Bársonyporok

A bársonyporok nálam már nem újdonságok, hiszen írtam is nektek már a használatukról – ezt elolvashatjátok itt -. A meglévő szürke, bézs, gránitvörös és fehér mellé a legútóbb beszereztem a zöldet, a feketét, és a türkiz színt.

A zöldet elsősorban kipróbálás céljából vettem meg kis kiszerelésben, ugyanis – és ezel elárulok egy titkot – az a tervem, hogy idén zöld díszeket készítek a karácsonyfára, és kíváncsi voltam a színére. Mivel nagyon tetszik önmagában, és más színnel keverve is, ezért biztosan megveszem belőle a nagy verziót, hiszen rengeteg ötletem van ezzel a színnel kapcsolatban. A türkizen rengeteget vaciláltam, de meseszép a színe, biztos vagyok benne, hogy valami szuper nyári dekorban fog felbukkanni.

20 ml-es akrilfestékek

Nagyon szeretem azt a Pentart akrilfestékeiben, hogy kaphatóak pici, 20 ml-es kiszerelésben is, ami tökéletes abban az esetben, ha nagyon kevésre lenne szüksége az embernek. Én például ritkán használok olyan élénk színeket, mint a sárga, vagy épp az almazöld, de néha szükségem van rájuk, erre az esetre ezek megfelelőek.

Az esetek 90%-ban matt verziót szoktam használni, fényesből egyetlen színem van, az is ajándék volt, illetve a legutóbb beszereztem egy metál finishű festéket bronz színben, mert egy DIY projekthez erre van szükségem. Nem mellesleg pedig ez a kiszerelés tökéletes arra, hogy egy-egy színt élőben is kipróbáljak, így  szerettem bele a vörösbor és a fenyőzöld árnyalatokba annyira, hogy megvettem nagy verzióban.

100 ml-es akrilfestékek

Vannak azok a színek, amikből rengeteget használok, ezekből a 100 ml-es verziót szoktam megvásárolni. Ilyen például a fehér, ami folyamatos fogyóeszköz nálam, illetve a 2020-as karácsonyi szezonban a vörösbor és a fenyőzöld fogyott leginkább, mint azt feljebb is említettem.

Alapozók és lakkok

Az alapozók és lakkok használatával eddig hadilábon álltam, előszeretettel hagytam ki ezt a lépést, pedig kötelezőek akkor, ha tartós végeredményt szeretnénk.

A legeslegnagyobb kedvencem jelenleg a Bonding primer, azaz tapadóhíd, ami kifejezetten nem nedvszívó tárgyak alapozására való. Ezt a terméket annyira szeretem, hogy november óta már elfogyasztottam egy ugyanekkora flakont belőle. Imádom a hatását, a tartósságát, és hogy tökéletes végeredményt lehet vele elérni. Az alapozó pasztát még nem próbáltam, mert kifejezetten egy projekthez rendeltem, de a vélemények alapján ebben sem fogok csalódni.

Lakkozni még ritkábban szoktam, mert csak hébe-hóba készítek használati tárgyakat, leginkább dekor funkciójú termékek kerülnek ki a kezeim közül. Most viszont tervben van egy projekt, amihez kellett egy vízbázisú, fényes lakk, ezzel együtt pedig rendeltem matt verziót is belőle, mert jó az, ha van itthon kéznél ilyen is.

Effekt termékek

Ha tél és karácsony, akkor hó és csillogás. Ennek jegyében szereztem be tavaly a már meglévő hótollamhoz és pasztámhoz a jégkristály pasztát, jégkristály tollat, illetve a hókristály tollat. A DIY karácsonyi dekorok bejegyzésben láthattátok már őket használat közben, és azt kell mondjam, hogy életem legszuperebb termékei. Hihetetlenül tetszik a hatás, amit el lehet érni velük, és alig várom, hogy ismét alkothassak a felhasználásukkal.

Repedő rendszerek

A repesztett felületek azok, amikel eddig hadilábon álltam, valahogy nem éreztem túl közel hozzám őket. Ám karácsony körül ez megváltozott, és elkezdtem felfedezni magamnak ezt a technikát. Sajnos egy hiba miatt nem volt végül alkalmam teljes mértékben kihasználni őket, de semmi gond, a következő szezonban már fel is avatom őket teljes pompájukban.

Antikoló paszták

Közvetlenül a repesztéshez kapcsolódóan beszereztem három antikoló pasztát is. Először az ezüst, illetve fehér verziót vettem meg, ám az mégsem passzolt az elképzelésbe – azóta már kitaláltam, hogy hogyan fogom őket felhasználni -, így végül megvettem az umbrát is, ami tökéletesnek bizonyult. 

Textilfesték, füstfólia, terpentines oldószer, opálgél

Jöhetnek is a vegyes termékek. A Pentart textilfestékét még soha nem próbáltam, ám szerepel a terveim között egy boho stílusú párnahuzat elkészítése, ehhez pedig szükségem volt rá. Végül a bézs színre esett a választásom, mert az mindennel variálható.

A füstfóliát ajándékba kaptam, bár még nem tudom, hogy konkrétan mire fogom felhasználni, de vannak már ötleteim ezzel kapcsolatban. A terpentines oldószer az antikoló pasztákhoz fog kelleni, míg az opálgél tulajdonságai nagyon megtetszettek, és alig várom, hogy felavathassam. 

Ragasztók – univerzális, 3D, öntapadó

Bár általában ragasztópisztolyt szoktam használni, néha nem működik egy-egy projekthez, ebben az esetben ezekhez szoktam nyúlni. Az univerzálisról szerintem túl sok szót nem kell ejteni, a 3D ragasztó tollal pedig legutóbb egy vázát dekoráltam, és szuper volt használni.

A legnagyobb kedvencem egyértelműen az öntapadósra száradó ragasztó, ami elengedhetetlen a bársonyporok használatához, illetve az utóbbi időben csillámporokhoz is csakis ezt használom. 

Csillámporok

A végére hagytam a legnagyobb kedvenceimet – tudom, ezt már sokszor leírtam 😀 -, a csillámporokat. Egészen addig, míg ezeket ki nem próbáltam nem hittem, hogy létezik különbség olcsó, gagyi, és kissé drágább csillámporok között, márpedig létezik.

A Pentart csillámporai sokkal apróbb szeműek, szinte selymesek, és meseszép, vibráló színekben elérhetőek. A pirosat nagyon szeretem, a zöldet még csak most szereztem be a leendő karácsonyi dekorhoz, míg a szivárvány fehéret legszívesebben mindenhova szórnám, annyira meseszép árnyalat.

Ti próbálatok már bármilyen Pentart terméket?

Nikolett