Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

Karácsonyi kandalló dekor | December Daily

Sziasztok!

Mióta tavaly elkészítettem a látvány kandallómat – amiről itt olvashattok -, azóta imádom ennek a tetejét dekorálni különböző ünnepekre, stílusokban. Tavaly óta annyi változás történt vele, hogy a tetejét beborítottam fa mintás öntapadós fóliával, szerintem így sokkal szebb a végeredmény. Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy hogyan is néz most ki az ünnepek alatt, szóval lássuk is.

A tervem az volt, hogy nem szerettem volna idén is girlandot használni, ezért elkezdtem ötletelni, hogy milyen megoldással legyen dekorálva. Végül a Kikben bukkantam rá ezekre a hatalmas műfenyő ágakra, amiből rgtön vettem kettőt is, majd egymás felé fordítva rögzítettem össze őket a száruknál fogva, drót segítségével.

Viszont nem szerettem volna olyan megoldást, amit utána macerás szétszedni, ezért a ragasztó pisztoly ötletét el is vetettem. Az így kapott csokrot apró szegek segítségével rögzítettem a kandallóra, közvetlenül a led panel felé, majd elkezdtem dekorálni. Plusz fenyőágakat szúrkáltam közé, rengeteg különböző piros bogyót, valamint tobozokat. Az így elkészült kandallódísz végül teljesen szétszedhető lesz, és jövőre is fel tudom használni minden részét.

 

Terveim között szerepel az, hogy előbb-utóbb eljussak oda, hogy konkrétan egy mini erdőt rendezhessek be a kandalló tetején. Ehhez sok-sok mini műfenyőre lesz szükségem, viszont ezek nem túl olcsók. Három van jelenleg, amiből egyet a Kik-ben vettem – ha jól emlékszem, akkor 920 forint volt -, a másik kettő viszont Pepcos, darabja 1200 forint volt. És ide került a Jysk-ös diótörőm is, amit nagyon imádok.

Itt kapott helyet végül az egyik Mikulás is, amiről már a karácsonyi haul posztban áradoztam nektek. Azóta is imádom ezt a darabot, hihetetlenül szép, és biztosan örök darab lesz az otthonomban a karácsonyi időszakban.

 

Szinte utolsó utáni pillanatban szereztem be pár nappal ezelőtt ezt a szuper piros / vörös vázát az adományboltból, ami egyébként Ikeás. Hihetetlenül tetszik mind a színe, mind a formája, ráadásul egy hihetetlenül nehéz üvegről van szó, úgyhogy ha sikerül vigyáznom rá, akkor évekig a dekor része lesz.

A Pepcoban sikerült lecsapnom körülbelül december elején a fekete gyertyatartó szarvasra, ami az árához képest szuper minőségi darabnak tűnik, bár óvatosan kell bánni vele, mert a gyertyatartó üveg része elég vékonyka. Ezt biztosan nem is pakolom el karácsony után, hanem része lesz a téli dekornak, ha nem egész évben kint is hagyom.

 

Mondanám, hogy ez a végleges formája a kandalló dekornak egészen karácsonyig, de biztos vagyok benne, hogy fogom még variálgatni, főleg ha sikerül beszereznem még néhány apróságot. Aztán majd 24-én kiderül, mi maradt meg a mostani állapotból. 🙂

Kellemes karácsonyi készülődést kívánok! 🙂

Niki