Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

Karácsony fényei | December Daily

Sziasztok!

Bár számomra az ünnepi készülődés alatt nagyon fontosak a fények, valahogy sosem fektettem rájuk túl nagy hangsúlyt. Tavaly már azért alakult a dolog, idén viszont az egyik fő projektem az volt, hogy lecseréljem a hideg fehér fényeimet meleg fehér változatra, illetve beszerezzek belőlük párat, többféle kivitelben. Mutatom is, hogy milyen fényekkel hangolódom idén.

Kezdjük a sort a nappaliban, ugyanis idén valahogy ide koncentrálódott a fények nagy része. Ennek nincs különösebb oka, csupán annyi, hogy az a helyiség rendelkezik a legtöbb opcióval – a többire pedig jövőre fogok jobban koncentrálni.

Itt van például a Pepcoból beszerzett csillagos fényfüzér, ami végül a terveimmel ellentétben nem az ablakban kapott helyet, hanem a folyosó és nappali között húzódó tartópilléren. Csupán öt kis szegre volt szükség, illetve egy ügyes férfira, aki velem ellentétben nem tériszonyos, és gyorsan fel is varázsoltuk oda, mintegy térelválasztó függönyt. Hihetetlenül jól mutat ott, a kis csillagok pedig igazán szépek.

A nappali ablakába végül a Lidlben beszerzett égősor került fel, ami szélességre tökéletes, hosszra viszont körülbelül az ablak feléig ér. Élőben egyébként ez abszolút nem zavaró, sőt egészen jól néz ki, bár azért az álmom egy teljes ablak hosszúságú változat, de ezzel is hihetetlenül boldog vagyok már.

Természetesen a nappali legnagyobb, legszebb éke a fa, amire ugye 1000 led került fel idén. Pazarul fest ezzel a rengeteg kis led fénnyel, egyszerűen meseszép, ahogy világít.

Idén végre olyan elfogadható állapotba került a folyosó – bár még rengeteg a hiányosság, köztük például a szegőlécek, de az az egész házban hiányzik még -, hogy itt is tudtam dekorálni. Ez adta az ihletet ahhoz, hogy feldíszítsem rendesen a törzses műfenyőmet is, amire a Jyskben vásárolt 500 ledes égősor került végül fel.

Összehasonlítva a két fenyőn lévő fényeket azért látszik, hogy a Jysk verzió kissé narancsosabb árnyalatú, míg a nagy fán lévő, a Somogyi elektronic-tól vett égősor szinte tökéletes meleg fehér árnyalat, ám mivel nem egy helyiségben vannak, így számomra ez abszolút nem zavaró.

A szintén Lidl-ben vett hópelyhes égősort egy ideig nézegettem, hogy hova is kerüljön fel, végül a mérete adta magát, hogy a folyosón lévő ablakba kerüljön. Sajnos róla nem sikerült túl jó képet készítenem, ráadásul bár maga a hópehely nagyon tetszik – jó masszív, vastag, erős akril anyag -, de az az egy-egy darab led, ami átvilágít rajta, sajnos nem ad túl sok fényt.

Ettől függetlenül tetszik, és maradni is fog itt, mert szuperül mutat.

Végül de nem utolsó sorban egy kis apróság, mégpedig a létrára felkerült girland, ami 20 meleg fehér ledet tartalmaz – az ilyen girlandoknál szerintem ennyi is bőven elég, kiegészíti a látványt, de nem vonja el róla a figyelmet.

Mióta felkerültek ezek a fények, azóta külön kis szeánsz számomra az, hogy minden nap délután 4-5 körül felkapcsolgatom őket, majd este, zuhanyzás után le. Bár a Lidl-s fények időzíthetőek, illetve van rajtuk kikapcsoló gomb is, de például a nagy fán lévőn nincs, ezért nem is kapcsolgatom őket össze-vissza, hanem kihúzok mindent a konnektorból – számomra ez így biztonságos.

Ti meleg vagy hideg fehér fényeket használtok idén? 🙂

Kellemes karácsonyi készülődést kívánok! 🙂

Niki