Évszakok,  Halloween,  Ősz,  Ünnepek

Halloweeni és őszi haul | Pepco, Kik, Tesco

Sziasztok!

Régóta vártam már, hogy elkészíthessem nektek ezt a halloweeni és őszi hault, de végre nagyjából sikerült megvennem mindent, amit szerettem volna. Valószínűleg lesz még egy-két dekor, amit utólag Instagramon fogok megmutatni, de nem szerettem volna ezzel a bejegyzéssel tovább várni, mert ha megtetszik nektek is valami, akkor még most van rá esély, hogy be tudjátok szerezni ti is.

Életnagyságú csontváz – Kik FB csoport

Kezdjük is rögtön a legnagyobb kedvencemmel, ami ez az életnagyságú csontváz. Ezt még tavaly szemeltem ki magamnak a Kik-es csoportban, de végül az itteni üzletben nem sikerült beszereznem. Végül valahogy idén májusban ismét eszembe jutott, ki is írtam a csoportba, és legnagyobb meglepetésemre jelentkezett is egy srác, hogy neki van eladó, így azonnal le is csaptam rá. Alig várom, hogy végre kitehessem a lakásba. 🙂

Idén még egyelőre én nem láttam, így a Kik-et ismerve esélyes, hogy nem is lesz kapható, de nem lehet előre tudni.

Boszorkány kalapok – Pepco

Nagyon szerettem volna boszorkány kalapokat is beszerezni, mert tavaly láttam egy tök szuper dekorációs ötletet Candicountryhome-nál, amibe teljesen beleszerettem. Sikerült végül vásárolnom, ugyanis nemrég jelentek meg a Pepcoban, bár sajnos a fekete, merevített kalapból csak hármat tudtam venni, viszont vettem hozzá a pókhálósból kettőt, amit valószínűleg majd vékony dróttal megmerevítek.

Denevéres gyertyatartó – Adománybolt | Szőrös pókok és szemgolyók – Kik

Nagyon szerettem volna idén a Kik kínálatából többféle halloweeni és őszi dolgot is beszerezni, de egyszerűen alig találtam bármit, ami elnyerte volna a tetszésemet. Végül vettem egy hat darabos pókszettet, amiben a pókok plüssös anyagúak, illetve egy csomag szemgolyót, amikkel terveim is vannak.

A szomszéd városban található adományboltról már meséltem nektek régebben. Náluk bukkantam rá erre a nagyobb darab gyertyatartóra, aminek csodaszép fás-denevéres motívuma van. Még gondolkozom rajta, hogy hogyan és miként használjam fel, de 300 forintért nem hagyhattam ott, mert nagyon tetszik.

Üvegpoharak – Tesco

Amikor az itthoni halloweeni csoportban megpillantottam ezeket a mintás üvegpoharakat, teljes szerelembe estem. Elvileg a Tesco minden évszakban kínál ahhoz illő mintás poharakat, és eddig nekem csak tavalyról volt karácsonyi mintás, de tudtam, hogy ezekre mindenféleképpen szeretnék lecsapni.

Végül hiába jártam az itteni Tescot két hétig, nem volt kapható, azonban tegnap átugrottunk Békéscsabára, és sikerült is beszerezni. 4 különböző mintájú van, viszont a negyedik nekem nem igazán tetszett, így végül a maradék háromból hoztam el egyet-egyet, és reménykedem, hogy nem fognak eltörni, mert hihetetlenül tetszenek.

Bársony tökök és kerámia tök – Pepco | Őszi üvegpohár – Tesco | Műnövények – Kik

És ha már az üvegpoharaknál tartunk, kapható most náluk őszi mintás is, viszont ezek nem igazán tetszettek nekem, csak ez az egy típus volt az, aminek tényleg tetszett a mintája, így végül ebből vettem kettőt.

A bársony tökök Pepcoból vannak, illetve szintén onnan van ez az elég nagy méretű kerámia tök is. Utóbbira tegnap sikerült lecsapnom, akkor pakolták ki a polcra, úgyhogy gyorsan le is kaptam magamnak egyet. A Kik-ben idén csupán két dolgot szereztem be az őszre, méghozzá a két fent látható műnövényt, mert más tényleg nem igazán tetszett az idei kínálatukból.

Plüssös kerámia tökök – Pepco | Narancssárga gyertya – Pepco

Jöjjön végezetül még pár Pepcos szerzemény, ugyanis a Pepco idei őszi és halloweeni kínálata nekem hihetetlenül tetszik. Ott vettem a fentebb látható plüssös bevonatú kerámia tököket is, amikből a narancsok már el is foglalták a helyüket az idei őszi szezonra, míg a fekete tökéletes lesz a halloweeni dekorhoz.

A narancssárga gyertya kissé kakukktojás, ugyanis nem az őszi kollekció tagja, viszont a nyár folyamán le volt akciózva, úgyhogy vettem is belőle hármat, és szuperül mutat az őszre felöltöztetett lakásban.

 

Van még pár dolog, amit kinéztem magamnak a Pepco kínálatából – néhány halloweeni tök mécsestartó, illetve boszorkányseprű -, viszont ezek jelenleg nem is kaphatóak nálunk, így nem akartam rájuk várni ezzel a poszttal. Ti miket szereztetek be az év ezen időszakára mostanában?

Niki