• Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Karácsonyfatalp takaró fából | December Daily

    Sziasztok! A mai bejegyzésben egy olyan projektről lesz szó, ami igazán közel áll a szívemhez, sőt talán óvatosan, de azt is ki merem jelenteni, hogy az idei év kedvenc projektje lett végül. Amikor tavaly megvettem a nagy műfenyőmet tudtam, hogy előbb utóbb szeretnék valamilyen karácsonyfatalp takarót szerezni vagy készíteni, viszont a tipikus, fehér, szőrös talp takarók nekem nem igazán tetszenek. Pont emiatt tavaly végül csak rádobtam egy szürke takarót, viszont idén végre volt időnk elkészíteni ezt a ládát fából. Eredetileg fonott kosarat szerettem volna, viszont ekkora méretben nem találtam, így jött az ötlet, hogy készítsünk fából ládát. Ehhez mi hulladék fát használtuk, amit először szépen kiválogattunk magunknak, majd a megfelelő…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Téli erdő | December Daily

    Sziasztok! Több bejegyzésben is  említettem már, hogy idén szeretném a sötétzöldet belevinni a karácsonyi dekor színeibe, ehhez pedig rengeteg műfenyőt is használok. Kézen fekvő ötlet ennél a színnél a fenyők használata, ezért arra gondoltam, hogy nem csak átfestem a kerámia fenyőimet, hanem sötétzöld bársonyporral vonom be őket. Sajnos kifejezetten ezekről a fenyőkről elfelejtettem képet készíteni, de a fentin láthatjátok, hogy hogyan is néznek ki ezek a típusok. Ezeket tavaly karácsonykor a Pepcoban szereztem be, egyrészt mert szuper áron voltak kaphatóak, másrészt pedig a formájuk nagyon tetszett. Mivel fényes kerámiáról van szó, ezért a megfelelő alapozás elmaradhatatlan: én ehhez most is a Pentart Bonding primerjét használtam, amit szivacsecsettel vittem fel a…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Unalmasból egyedi | December Daily

    Sziasztok! Régóta szerettem volna már csavart, piros-fehér színekben pompázó karácsonyfa díszeket venni, de vagy nem is találtam olyat, ami tetszene, vagy ha mégis, akkor az ára tartott vissza tőle. Tavaly már kacérkodtam a gondolattal, hogy készítek magamnak, de vagy én nem keresgéltem jó helyen, vagy tényleg lemaradtam mindenhol a bordázott felületű díszekről. Nyáron azonban Marketplace-en rábukkantam egy adagra, amire le is csaptam, és már készítettem is a saját egyedi díszeimet. Mivel műanyagról van szó, ezért természetesen az alapozással kezdtem, amihez a már jól bevált Pentart Bonding primert használtam egy rétegben. Egyszerűen fantasztikus ez az alapozó, tényleg bármit át lehet festeni a használatával, legyen szó akár műanyagról, akár kerámiáról. Csupán arra…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Fenyő koszorú | December Daily

    Sziasztok! Vannak azok a projektek, amiket már mondjuk évek óta tervezek elkészíteni, de csak most jött el az ideje. Ilyen ez a műfenyő koszorú is, amit már régóta terveztem megcsinálni, azonban be kell valljam, hogy eddig sehol nem találtam olyan műfenyő ágakat, amik jó áron lennének, és valódi tűlevél kinézetük lenne, nem pedig 2D-s lapocskák. Most végre sikerült ilyet beszereznem, így el is készítettem az álom fenyő koszorúmat. A műfenyő ágakat végül a Kreatív Hobby Webáruházból vásároltam meg, ahol igazán jó áron lehet hozzájuk jutni. Kellően nagyok, és tényleg szép, tűlevél hatású levelekkel rendelkeznek. Viszont hogy kissé érdekesebbé tegyem a dolgot, mű tuja ágakat is használtam, amiket a tavaly vásároltam…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Bársonyporos szépségek | December Daily

    Sziasztok! Vajon van még valami, amit nem mondtam el a bársonyporral kapcsolatban nektek? Nem hinném, hiszen többször is találkozhattatok már vele a blogon. Nem véletlen, ugyanis nagyon szeretem ezt az anyagot, technikát, igazán egyedi dolgokat lehet vele alkotni, és bármilyen unalmas tárgyat, dekort igazán egyedivé lehet vele tenni. Szinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy idén ne alkossak vele valamit, és hát igazam is lett, meseszép karácsonyfa díszek készültek a használatával. A fenti képen látható műanyag díszeket a nyár folyamán vettem Marketplace-en. Imdáok ott böngészni, rengeteg kincsre lehet bukkanni. Ezeknek a díszeknek a formája tetszett meg nagyon, és tudtam, hogy több projektre is jók lesznek. Túl sokat nem is mesélnék a mai bejegyzésben,…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Fali dekor | December Daily

    Sziasztok! A karácsony közeledtével előszeretettel használok különböző beszúró műnövényeket, pickeket, azonban nehéz olyat találni, ami nekem tényleg tetszik is. Rengeteg olyan van, ami számomra már a túl gagyi kategóriába esik, és kevés olyan, ami tényleg szép. Most viszont találtam olyat, ami nagyon tetszik, így végül ennek a felhasználásával készítettem egy fali dekort. Az egész fali dekor alapja egy fa lap volt, amit a Pentart dió színű lazúrral kentem le. Több mindent is festettem ezzel a lazúrral, és nagyon megszerettem. Mind a színe meseszép, mind az, hogy vízes bázisú, így abszolút felhasználóbarát. A lazúr száradása után maszkolószalaggal kijelöltem egy sávot, és lefestettem matt piros akrilfestékkel. A feliratot kézzel, fehér filc segítségével…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Fából gyertyatartó | December Daily

    Sziasztok! Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb olyan embernek, aki szeret kézműveskedni, kreatívkodni, annak a legnagyobb inspirációs forrása a Pinterest. Így vagyok ezzel én is, órákat tudok eltölteni a telefont nyomkodva, miközben különböző DIY, kreatív ötleteket keresgélek. Egy ilyen alkalommal jött velem szembe egy kép egy fenyőfa alakú gyertyatartóról, és tudtam, hogy nekem is el kell készítenem. Az eredeti ötlet annyiban tér el az enyémtől, hogy ott három különböző részből rakták össze magát a fenyő alakját, nekem viszont jobban tetszett úgy, ha egy darabból áll az egész, végül így vágtam ki a fából a formát. A talp részt külön vágtam le, figyelve arra, hogy arányait tekintve jól mutasson a fa…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Különleges díszek átalakítva | December Daily

    Sziasztok! A mai nap témájának a különleges díszek átalakítását választottam, ugyanis előszeretettel molyolok ilyenekkel. Tudjátok, vannak azok a főleg karácsonyfa díszek, amiknek a színe abszolút nem passzol a mi stílusunkhoz, viszont a formája annál inkább. Most két ilyet mutatnék meg nektek, jégkorcsolya és falevél formában. Ezekkel az apró, mégis szuper kis korcsolyákkal már évek óta szemeztem, viszont mire rászántam magam, hogy megvegyem, addigra már egy webshopban sem találtam belőle. Idén viszont sikerült lecsapnom rá a Kreatív Hobby Webáruházban, ami az abszolút kedvenc kreatív webshopom – a Kosárbolt mellett. Négy darabot rendeltem, mert tudtam, hogy párban szeretném elkészíteni őket, és mivel nem tudtam dönteni a bordó és a zöld között, ezért…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    5 perces dekor | December Daily

    Sziasztok! A decemberi, karácsonyi hajtásban sokan vagyunk azzal, hogy nincs elég időnk kreatív DIY dekorokat gyártani. Bár én már a nyáron nekiálltam ezeket elkészíteni, mégis gondoltam azokra, akik gyorsan szeretnének valami egyedit alkotni, ezért ma egy újabb, ezúttal olyan képkeretes dekort hoztam nektek, ami 5 perc alatt elkészíthető, mégsem tucat dekor lesz belőle. Az egész dekorhoz csupán egy képkeretre lesz szükségünk üveggel, egy nyomtatott feliratra, valamint alkoholos filcre. Én úgy álmodtam meg az egészet, hogy az üveg felső részére került az írás, alá pedig szerettem volna valamilyen nyomtatott képet amit végül a Pinteresten találtam meg. Ez természetesen kihagyható, de akár scrapbook papírral is helyettesíthető. A felirathoz a betűtípusokat a Dafont…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Tobozból fenyőfa | December Daily

    Sziasztok! Ha téli, karácsonyi dekorról van szó, akkor imádom a tobozt, mint alapanyagot használni. Millió különböző tobozzal készült dekort találhattok Pinteresten, hemzseg tőlük a weboldal. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy végül miként használjam fel, és akkor eszembe jutott, hogy régóta szeretnék egy tobozokból álló fenyőfát készíteni. Végül nem álltam meg itt, és egy egész téli tájkép kerekedett belőle. Az egész toboz fenyő alapja egy hungarocell kúp volt, amit mindenek előtt lefestettem sötétbarna matt akrilfestékkel, hogy az apró, kilátszódó rések végül ne fehéren kandikáljanak ki a tobozok közül. Amint megszáradt a festék, jöhetett is a ragasztás: ehhez ragasztópisztolyt használtam, és ezzel rögzítettem a tobozokat. Először a nagyobb darabokat ragasztottam fel, majd egyre…