• Évszakok,  Tél

    Hóvirág bakuli termésből

    Sziasztok! Kisebb kihagyás után újra itt vagyok, immáron egy domain csere után. Ti ebből lényegében semmit nem fogtok érzékelni, csupán megvváltoztattam a blog nevét, hogy még nagyobb teret kaphassak a blogposztok terén, de minden marad a régiben. A mai bejegyzésben pedig megmutatom nektek, hogy hogyan is készítettem el ezt a csokornyi hóvirágot bakuli termésből. Szóval mindennek az alapja a bakuli, ami száraz termés, és rengeteg helyen beszerezhető. A drótot úgy tudjátok a legkönnyebben rögzíteni, ha egy vékony fúrószár segítségével óvatosan megfúrjátok kicsit a termést, majd beleragasztjátok a drótot. Akkor sincs gond, ha nem áll rendelkezésetekre fúró, ugyanis nekem sincs itthon, ezért másik megoldást választottam: egy gyöngyöt ragasztottam a bakuli tetejére,…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    DIY karácsonyi dekorok

    Sziasztok! Az idei karácsonyi szezon nem úgy sikerül(t), mint ahogy terveztem, legalábbis kreatív tevékenységgel kapcsolatban egyáltalán nem. Több dolgot is készítettem, ám mind napokig készült, ennek fényében pedig sokszor elmaradt a lépések fotózása. Ezért is döntöttem úgy, hogy ebben a bejegyzésben megmutatok nektek 5 olyan projektet, amin dolgoztam, és mesélek mindről egy kicsit, hogy értsétek is, miből mi készült. Jeges-havas fenyőfák November elején jelentek meg a Pepcoban a karácsonyi termékek, és már akkor szemeztem ezekkel az igazán szép kivitelezésű kerámia fenyőfákkal, ám a beszerzésével vártam, Nem tetszett ugyanis se a színük, se a fényességük, és szerettem volna lefesteni őket, ám féltem belevágni. Volt már párszor próbálkozásom kerémia festésével, többféle alapozót…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Karácsonyi kopogtató és adventi koszorú

    Sziasztok! Most vasárnap már Advent első vasárnapja lesz. Hihetetlen, milyen gyorsan elrepült ez az év is ahhoz képest, hogy miken mentünk keresztül. Talán pont emiatt is idén azt vettem észre, hogy az ünnepek közeledtével vágyom a csillogásra, a “giccsre”, így végül ilyen szellemben készült el mind az adventi koszorúm, mind a karácsonyi kopogtatóm. Mutatom is őket. Kezdjük is a koszorúval, bár sorrendileg ő készült el másodjára, ugyanis annyira megtetszett az adventi koszorúm, hogy ez alapján álltam neki ennek is. Az alap koncepcióm az volt, hogy szeretném, ha tömött, talán kissé zsúfolt hatást keltene, színvilágilag pedig a piros és a fehér az, ami alapból végigkíséri a karácsonyt nálam, ezért ide is…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Látványkandalló házilag hungarocellből

    Sziasztok! Ezt a projektet – csak úgy, mint a szánkósat – már tavaly elkezdtem tervezgetni fejben, azonban idén volt rá annyi időnk és energiánk, hogy meg is valósítsuk. Rengeteg különböző ötletet, kinézetet, típust mentettem le a telefonomra, de végül abszolút egyedi forma győzött, amit több különbözőből gyúrtunk össze. Először úgy volt, hogy gipszkartonból készítjük el a kandalló vázát, de végül a hungarocell mellett döntöttünk, mert egyrészt olcsóbb is volt, másrészt sokkal könnyebb is volt vele dolgozni. Miután kiszabogattuk a megfelelő elemeket, a különböző darabokat Stukko fix szerelési ragasztóval rögzítettük egymáshoz, illetve plusz erősítésként hurkapálcával is megerősítettük a ragasztásokat. Miután megszáradt a ragasztó, több különböző módszer is van arra vonatkozóan, hogy…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Régi szánkóból dekor polc

    Sziasztok! Vannak olyan projektek, amik hónapokig, sőt évekig a fejemben vannak, mire eljön a megfelelő pillanat ahhoz, hogy el is készítsem őket. Ilyen ez a mai is, amire több, mint egy évet vártam, de végre sikerült megvalósítanom. Lássuk is, hogy hogyan alakul át ez a kopott, régi szánkó egy hófehér polcos csodává. Tehát ennek az egész projektnek az alapja a szánkó. Ha hiszitek ha nem, hihetetlenül nehéz jó áron jó állapotú, nem sérült fa szánkót találni manapság. Hónapokig böngésztem a Marketplace-t Facebookon, aztán egyszer megelégeltem, kiírtam az egyik csoportba, hogy mit keresek, mire jelentkezett is egy hölgy, hogy neki van egy eladó. Hihetetlenül jó árat mondott érte, szóval így történt,…

  • Évszakok,  Karácsony,  Tél,  Ünnepek

    Buffalo check minta festése egyszerűen

    Sziasztok! Ezennel megnyitom az idei karácsonyi szezont, már ami a DIY projekteket jelenti. 🙂 Az utóbbi időben teljesen rákattantam a “buffalo check” mintára, ami lényegében ugye a piros-fekete ( és bármilyen másik szín hasonló kombinációban ) kockás minta. Magyarul fogalmam sincs, hogy is hívják, hiszen skót kockásnak se lehet, mert az teljesen más, úgyhogy maradjunk az angol névnél. Na de hogy ne kalandozzak tovább gyorsan el is árulom, hogy ma megmutatom nektek, hogy hogyan tudjátok hihetetlenül egyszerűen megfesteni ezt a mintát. Az elkészítése nagyon egyszerű, ám azért türelmet és odafigyelést igényel az, hogy szép is legyen a végeredmény. A fenti képen láthatjátok, hogy nekem kissé hullámos lett, mindez azért volt,…

  • Évszakok,  Ősz

    Mutatós koszorú dióból

    Sziasztok! Vannak olyan projektek, amiket annyira egyszerű elkészíteni, hogy szinte fölöslegesnek érzem azt, hogy bejegyzést készítsek róla. Ilyen ez a mai is, ám annyira beleszerettem a végeredménybe, hogy úgy éreztem, muszáj róla írnom, és nem elég csak Instagramra posztolnom, mert ott úgy is elveszik a sok kép között. Szóval a lényeg: végre elkészítettem egy régi vágyamat, azaz egy dió koszorút. Szóval, régóta érlelődött már bennem a gondolat, hogy készítsek egy ajtókoszorút dió felhasználásával, ám mindig olyan kevés termésünk volt, hogy abból inkább diós süteményt sütöttem. 🙂 Idén viszont több tényező miatt is sikerült megvalósítanom ezt a projektet. Egyrészt sajnos muszáj volt levágni pár ágat a meseszép diófámról, így ezekről megmentettem…

  • Évszakok,  Ősz

    Egyszerű őszi asztali dekor

    Sziasztok! A mai bejegyzésben egy hihetetlenül egyszerűen elkészíthető őszi asztali dekort hoztam nektek, ami csupán pár perc alatt összerakható, majd ugyanilyen könnyen szét is szedhető, így bármikor újra tudjuk rendezni, illetve fel tudjuk használni az alapanyagokat. Lássuk is. Mindennek az alapja egy általam készített kis fa doboz volt. Ha régóta követtek Instagramon, akkor talán ismerős lehet innen, ugyanis ezt 2019 januárjában készítettem. Akkor mivel nem állt más a rendelkezésemre, lefestettem fehér zománcfestékkel, amit ma már hatalmas bűnnek tartok. Gondolhatjátok, hány órán keresztül csiszoltam, mire végre lejött róla a zománcfesték, és csak a natúr alap maradt… De megérte a fáradozás, ugyanis utána lekentem két réteg favédő lazúrral sötét dió színben, és…

  • Évszakok,  Ősz

    Virágos őszi ajtókoszorú

    Sziasztok! A mai bejegyzésben egy nagyon egyszerűen elkészíthető őszi virágos ajtókoszorút hoztam nektek. Amikor azon gondolkoztam, hogy idén őszre milyen koszorút készítsek a kezembe akadtak az Aliexpressről rendelt művirágjaim, és arra gondoltam, hogy tök jó lenne ezeket felhasználni. Így született meg ez a koszorú, amit egy szintén saját készítésű tök díszít. A virágok egy része fehér volt, azokhoz nem is nyúltam, viszont a sárgát nem éreztem igazán ősziesnek, ezért fogtam, és átfestettem őket. Ehhez az egyik kedvenc festékemet használtam, ami a Pentart matt akrilfestékjei közül a Vörösbor nevű árnyalat. Tudni kell, hogy festés után a virágszirmok keményebbek lesznek, viszont azt vettem észre, hogy nem repedezik a felülete, és gyönyörűen be…

  • Évszakok,  Ősz

    Három gyors őszi dekoráció

    Sziasztok! A mai bejegyzésben három gyors őszi dekorációt hoztam nektek. Az az igazság, hogy szerettem volna őket mind külön-külön bejegyzésben megmutatni, ám a fázisfotók valahol elvesztek, sehol nem találom őket, ezek nélkül pedig fölöslegesnek éreztem. Ettől függetlenül szeretném megmutatni őket nektek, és mesélek arról, hogy melyik hogyan készült. Fall feliratos házikó Bár ennek az elkészítése bonyolultnak tűnhet, valójában azonban csupán pár dolgot használtam fel hozzá. Először is fából kivágtam a négy házikó formát, valamint az alapot, amire az egész kerülni fog. Vágás és csiszolás után jöhetett a festés: az alapot matt fekete festékspray-vel fújtam le, míg a házikókat a Bondex aranybarna viasszal kezeltem, hogy őszies, kissé rusztikus hatást kapjanak. Még…