Minden más,  Otthon

Növényeket a falra

Sziasztok!

Világ életemben nagyon szerettem a növényeket, virágokat, de főleg a szobanövényeket, ám soha nem éltem olyan helyen, ahol jól is érezték volna magukat. Ez szerencsére megváltozott azóta, hogy pár éve a saját házunkba beköltöztünk, és tény, hogy azóta kezd az egész lakás egy dzsungelre hasonlítani.

Mivel egyre fogyatkozik azoknak a helyeknek a száma, ahol növényt tudnék tartani, ezért elkezdtem gondolkozni azon, hogy hogyan is oldjam meg ezt a problémát. Végül egy hihetetlenül egyszerű megoldás mellett döntöttem: a  falra tettem őket, egy polctartó konzol segítségével.

Rengeteg helyen lehet már ezt az ötletet látni, tehát nem én találtam ki, de ettől függetlenül imádom ezt a projektet. Először gondolkoztam fém konzolokon, de végül győzött a természet iránti szeretetem, és a fából készült verzió mellett tettem le a voksomat.

Magát a konzolt akár otthon is elkészíthetitek, ám nekem most erre nem volt lehetőségem, ezért készen vettem meg az Obiban, körülbelül 1000 forintért darabját. A színét illetően több ötletem is volt,  gondolkoztam azon, hogy natúran hagyom, majd átfutott az agyamon az, hogy fehérre fessem, de végül gondoltam egy merészet, és feketére festettem le.

Először alaposan átcsiszoltam a felületet, mert voltak rajta bőven egyenletlenségek, majd a portalanítás után két réteg matt fekete akrilfesték került rá. Általában ha választhatok, akkor mindent matt finishre szoktam festeni, ám most magam sem tudom, hogy milyen kból, de a selyemfény tetszett nagyon, úgyhogy az akril száradása után lefújtam egy réteg selyemfényű lakkal. 

A falra rögzítést facsavarokkal oldottuk meg, illetve csavartunk bele egy kampós csavart is, ugyanis a függönykarika, amire készült a makramé tartó kicsi volt ahhoz, hogy át tudjam bújtatni a felső lécen.

Két poszttal ezelőtt már mutattam nekek, hogy hgyan lehet elkészíteni a világ legegyszerűbb makramé növénytartóját.  Most is ezt a verziót készítettem, amihez most fehér fonalat használtam, illetve a függönykarikát szintén az Obiból szereztem be, nagyon jó áron, mert 10 darab karika – amik egyébként 38 mm belső átmérőjűek – körülbelül 700 forintba került.

Adott volt tehát három futó növény, amiket szerettem volna felakasztani a konzolra, úgyhogy végül ezekhez mérten készítettem el a makramé hosszát. Azért, hogy ne terheljem túl a konzolt, és véletlenül se történhessen bármi baj, kerámia helyett műanyag kaspókat használtam, hiszen ezek sokkal könnyebbek. 

Szerettem volna valami pluszt is belecsempészni, végül nem vittem túlzásba a dolgot, csupán még a csomózás előtt minden egyes fonalszálra felfűztem egy-egy natúr fagolyót. Abszolút nem sok, épp csak egy kis bájt ad neki. 

Én tehát azt vallom, hogy ha már nincs több polc, bútor, növénytartó, amire új növénykét tehetnétek, akkor bátran “építkezzetek” függőlegesen felfelé, hiszen a falon rengeteg növény elfér még. 🙂

Jó alkotást kívánok!

Niki